Atticus & Lalage No. 5

Kortól és társadalomtól függetlenül szívesen adják/nevezik a mai napig is a különösen szép nőket Lalage-nak, attól függetlenül, hogy a hölgy arisztokrata származású vagy éppen kurtizán. Végre megszereztem az óda magyar fordítását Bede Anna tollából; a végén pedig Tamás Ábel “Honnan jössz és hová mész?” c. (Catullus 10 és Horatius, Sat. 1.9) elemzéséből szemezgetek.

Quintus Horatius Flaccus 1/22

ARISTUS FUSCUSHOZ

/Találkozás a farkassal/

Bűntetlen lelkű, makulátlan ember
nem szorul maurus gerelyekre, íjra,
mérgezett nyíltól dagadó tegez sem

   kell neki, Fuscus,

bár az örvénylő, viharos habok közt,
bár a Kaukázus szigorú gerincén

keljen át, vagy hol mesebéli vögyét
   mossa Hydaspes.

Engem is, lám, hogy kikerült a farkas,
míg az erdőben Lalagém daloltam,
védtelen, s gondtól szabadon bolyongtam
   birtokomon túl;

ily csodás szörnyet sohasem nevelt még
harcias Daunus sürü tölgy-vadonja,
sem Jubának földje, s rőt oroszlán
   szomju tanyája.

Tégy le bár Észak tunya jégmezőin,
hol meleg széltől falevél nem éled,
mely vidéket köd takar, és sanyargat
   Juppiter átka,

tégy a Napnak tűszekeréhez engem
oly közel, hol nem lakik ember – ott is
szép mosolyú Lalagém imádom,
szép csacsogómat.

Horatiushoz méltón, ez egy elég bonyolult és más költeményeihez köthető, azokkal együtt értelmezhető ódája. Aristus Fuscus, akihez az óda szól, Horatius jóbarátja, és kora művész elitjének jól ismert költője, komédiaszerzője. Ez a vers, és a hozzá kapcsolódó Fuscust is tartalmazó 1.9-es szatíra, valamint 1.10-es episztola voltaképpen a költői integritás és térhez-kötöttségének problémakörét járja körül; rögtön ezzel is kezdi költeményét Horatius: “Integer vitae scelerisque purus” azaz “feddhetetlen életű, minden bűntől mentes”, másrészt jelent “érinthetetlent” vagy “megtámadhatatlant”, s a továbbiakban ezt az érinthetetlenséget, bűntől mentességet fejti ki az ódában, amit semmilyen farkas (értsd: kísértés) nem kezdhet ki. 

Ez az integritás természetesen egyszerre takar etikai és poétikait is, azonban a költő volt akkora mester, hogy az poétikai integritásra, mely minden veszélyt elhárít, magát hozza fel példának, és csupán az etikait ajánlja Fuscus figyelmébe! 🙂 Ha jobban megfigyeljük, az óda azért ennél mélyebb mondanivalóval, filozófiai kérdésekkel van átitatva: Horatius a saját sabiumi birtokára és annak határaira utal, s ezzel pontos térbeliséggel hozza összefüggésbe a lírai és etikai én integritását: “meddig tartok én?” “hol kezdődik a világ?”.

De nem szabad azt sem elfelednünk, hogy Horatius 1.22-es Lalage-ódája voltaképpen egy szapphói strófában íródott szerelmi óda, csak ezt nem egy valós nőhöz (H. alkotta meg a Lalage nevet) hanem magához a költői-léthez szól; sőt Horatius szerint ez a fajta lírai szubjektum integritása, az ami tértől függetlenül biztosítja, a sérthetetlenséget és bűntől mentes életet az ember számára, nem pedig az etikai. S a költő erre tesz fogadalmat: “Az édesen beszélő, édesen kaczagó Lalagét fogom szeretni.
Advertisements
This entry was posted in Literature. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s