Hooverphonic

Beatrice hirtelen hátat fordított a festménynek, és visszament az udvarra. A gondolat, amellyel a könyvét akarta gazdagítani, épségben ott állt az agyában.

A legrosszabb, ami valakivel történhet – mondta Beatrice –, ha senki nem használja semmire.

A gondolat megnyugtatta. Leheveredett Rumfoord régi plasztikus székére, felpillantott a Szaturnusz elképesztően gyönyörű gyűrűire – Rumfoord szivárványára.

– Köszönöm, hogy használtál – mondta Constantnak –, még ha nem akartam is, hogy bárki használjon.

– Szívesen – felelte Constant.

 

A madárpár felfelé áramló légsodrásba került. Egyikük sem libbentette a szárnyát.

Nem volt a mozgásukban egy pihetollnyi diszharmónia. Lebegő álom volt az élet.

.

Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei

Advertisements
This entry was posted in Literature. Bookmark the permalink.

1 Response to Hooverphonic

  1. alice says:

    A legrosszabb, ami valakivel történhet, ha nem szeret. és ha nincs szeretve.
    “Constant összedörzsölte a kezét. Más társasága immár nem maradt a Titánon, mint jobb kezének a bal keze.
    – Nekem hiányzik – mondta.
    – Értem – mondta Salo. – Végül egymásba szerettetek.
    – Alig egy földi esztendeje – felelte Constant. – Eddig tartott, mire rájöttünk, hogy az emberi élet célja, akárki irányítja is, hogy szeresse azt, aki épp ott van, hogy szeresse.”

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s