The Pleasure of Literature

Olyasmire törekszünk hát, amit Walt Whitman a következőképpen fogalmaz meg: a Múzsát olyan közelre kell csalogatni magunkhoz, hogy végül ott legyen a helye a konyhaszekrényben, az evőeszközök mellett.

Vajon miért ne élhetné meg a legkevésbé sem bajnoki termetű olvasó is az álomból való serkenést és a reggeli mosakodást ugyanúgy, ahogy a szőkehajú Meneláosz palotájában ébredő, jóeszü Télemakhosz?

Vajon miért ne lehetne a legelső reggeli gondolatunk az Elemek dicsőítése, még ha valójában nem is tapasztalunk belőlük mást, mint egy foltnyi kékséget, egy koromfekete ugart, egy hordónyi szélborzolta esővizet, vagy egy cigaretta parazsát?
Annak ellenére, hogy dölyfös és tudatlan kiváltságok határozzák meg képmutató társadalmunkat, vajon miért ne gyakorolhatnánk Szent Pál természetfeletti neheztelését, sőt akár mélységes, ám egyben cseles könyörületességét is a rosszindulatúan hízelgő atyafiainkon?

És vajon ki ellenezhetné – mert ugyan ki is venné észre –, hogy munkahelyünkön korlátlanul és szégyentelenül beleéljük magunkat mások életébe, átadjuk magunkat annak az elfeledett lelki gyönyörűségnek, amit az embertársaink nyugtalan idegeinek kitapogatása jelent, s így a lehető legnagyobb titokban kipuhatoljuk egymás iránt érzett valódi, ám rejtett érzéseiket?

És vajon ki tilthatná meg, hogy amikor gondolataidba mélyedve hazafelé ballagsz, a rohanó tömegből kilépve megállj valami jelentéktelen kis semmiség mellett, és a pokolba küldve Dosztojevszkij pszichológiai vájkálásait, osztozz egy csenevész útszéli bokor vagy egy tengeri algákkal borított kikötőcölöp türelmes várakozásában; vagy hogy a távolban egy dombtetőn átívelő fehér utat, átjárjon a mindnyájunk lelke mélyén szunnyadó kollektív emlékezet sugallata?

És amikor egy-egy talponállóba lépve kegyes jóindulattal üdvözlöd a nagyhangú fickókat, vajon ki tudna rájönni, hogy honnan meríted irántuk a megbecsülést, a rossz szaguk elleni immunitást, a leggyalázatosabb botrányaikkal szembeni megértést, és egyáltalán: a kiapadhatatlan lelki vigaszt? Talán kuruzslók, nyomorult tökfilkók, istentelen szekták praktikáiból?

Midőn pedig szerény hajlékodra leszáll az éj, és a lármás család nyugovóra tért, mi lehetne bölcsebb annál, mint hogy a pislákoló kályha mellett lábaidat dörzsölgetve így szólj: “Ez a nap is megvolt. A többit hagyjuk holnapra!” Átadva magad az Időfolyam “végetlen áramának”, engedd, hogy egy tompább, titokzatosabb lelkiállapotba sodorjon; ebben a hangulatban azután, miközben az éjszaka egyre sűrűbbé válik körülötted, érezni fogod majd, ahogy a mélyen alvó környékbeliek lelke lassan feloldódik a feledésben, szétárad a megszabadulás tengerében. A sötétség alkímiája ekkor a halál alkímiáját előlegezi meg, a halál megújító erejét.

Másnap, mikor a “bőséges áradással” újrainduló élet által felvert por ismét élénken ragyog a napsütében, senki sem tudja majd, mi volt az, amit a sötétségnek s a halálnak mondtál kályhád kihúnyó parazsa mellett.

Az éjszakával érkeztem.
Kis időre elhagylak most, ó éj, de visszajövök hozzád,
mert szeretlek.
Reád bízom magam – ugyan miért ne tenném?
A nappali nyüzsgést is szeretem, de az éjt, aki altat,
nem hagyom cserben.
Nem tudom, honnét hozott, és azt sem, hová visz majd.
De tudom: jó, hogy itt voltam, és bizonnyal jó az is,
hogy egyszer elmegyek.

Bármennyire is különböző lelki alkatúak vagyunk, abban biztos vagyok, hogy sokan közülünk kiapadthatatlan erőforrásra lelnének, ha Goethe tanácsát megszívlelve minden nap elolvasnának néhány sort valamely kedvükre való klasszikus műből. Én csak azt kívánom neked, drága Olvasóm, hogy az általad választott könyvek legalább annyira a hasznodra legynek, mint amennyire Homérosz, Szent Pál és Rabelais voltak az enyémre! A legfontosabb talán az, hogy soha ne az aktuális divat hatására válasszunk magunkak olvasmányt.

Hiszékenynek és együgyűnek, tudálékosnak és okoskodónak fognak tartani bennünket; úgy gondolják majd, hogy híján vagyunk minden józanságnak és humorérzéknek. De éppen ekkor lehetünk a legbiztosabbak abban, hogy az irodalom jó protestánsai és bátor nonkonformistái lettünk; ami azt jelenti, hogy a viharos élet nagyon is valós problémáinak megoldásában minden bizonnyal jó útmutatást találunk majd a mellőzött klasszikus művekben, melyek az ifjú tehetségek szerint semmire se valók, a szellemdús professzorok szerint olvasókönyvekbe való, komoly dolgok, és elképzelheteten, hogy mindennapi “szellemi táplálékul” szolgáljanak.

Mély meggyőződésem, hogy az olvasmányokat találomra kell megválasztani magunknak, a leggyakorlatiasabb szempontok alapján. És miközben alázatos szívvel kell közelítünk a könyvekben megnyilatkozó, Keats szavaival: “örökkévaló szellemhez”, azonközben teljesen szabadok és gátlástalanok lehetünk abban, hogy egy könyvből éppen azt szedjük ki magunknak, amire az adott pillanatban a legégetőbb szükségünk van.

A könyv valószínűleg túléli az elkövetkező idők minden más találmányát, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a tartalma átszivárog a belőle táplálkozók lelkébe. Az olvasók halhatatlanságában részesülve – ha igaza van a nagyszerű Sir Thomas Browne-nak a Hydroitaphia grandiózus befejezésében – a könyv túl fogja élni a pusztulás összes férgét, még a legnagyobb világégések “gyászos lángjait” is.

Az emberiség egyik legrégibb vágya csak részben teljesül be azzal, hogy maradandó művek, alkotások, agyszülemények révén fennmaradhat a nevünk. Ez ugyanis édeskevésnek bizonyul a legmélyebb hit metafizikája szerint. A valódi halhatatlanságot az jelenti, hogy a lelkünk örök: ez pedig az őszinte hívők szemében egyáltalán nem merő vágy csupán, hanem egészen nyilvánvaló tény. Bárhol legyen is majdani nyughelye, egy angliai templom sírkertjében, vagy Egyiptom kietlen sivatagjában, az őszinte hívőt az öröklét mámora teljes megnyugvással tölti el; és az végül is mellékes, hogy az anyagi világban mi marad fenn utánunk, egy sírkő-e, vagy olyan monumentális alkotás, mint Hadrianus császár fala…

J.C. Powys: Az irodalom mint örömforrás című könyv utószava

Advertisements
This entry was posted in Literature. Bookmark the permalink.

2 Responses to The Pleasure of Literature

  1. alice says:

    Ez nagyon tetszett!
    Te egy bölcs lélek vagy, tudod-e 😀
    …megtalálnak minket a könyvek…a szavak, gondolatok, mind, amire épp szükségünk van…és minden-minden mit vágyunk, álmodunk…csak mi vagyunk türelmetlenek…
    Köszönöm ezt most Neked! 🙂
    Hrabalt szereted? 🙂

  2. Ayreon says:

    Szívesen 🙂
    Próbálkoztam már vele, a Táncórák kezdőknek és…, Sörgyári Capriccio, valamint a Szigorúan ellenőrzött vonatok keretében, de nem az én világom.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s